Mikor az ember egy meditáló szerzetesre gondol, rendszerint csukott szemmel képzeli őt el. De vajon tényleg igaz, hogy a „komoly” és tapasztalt meditálók csukott szemmel gyakorolnak?
A válasz az, hogy ez teljes mértékben a követett tradíciótól függ és mindkét módszert sokan alkalmazzák. Az alábbiakban összeszedtem a két opció előnyeit és hátrányait, hogy útmutató legyen számodra a megfelelő választásban.
Csukott szemmel
Maga a technika nem igényel túlzott magyarázatot, ha képes vagy egyszerre behunyni mindkét szemed és úgy is tartani, akkor remekül csinálod.
Legfőbb előnye és hátránya ugyanabból fakad: a vizuális ingerek hiányából. Egyrészt a kezdők számára segítséget jelenthet, hogy a környezetük látványa nem tereli el a figyelmüket a meditációjuk tárgyáról (pl. a légzésükről), másrészt viszont ilyenkor az elme sokkal aktívabbá válik és mentális képekkel tölti ki a létrejött űrt. Az már egyéni preferencia kérdése, hogy ezáltal könnyebbé vagy nehezebbé válik a koncentráció.
Fontos tényező lehet a környezet is, amiben meditálni szeretnénk. Ha egy mozgalmas helyen szeretnénk gyakorolni (pl. buszon ülve), ahol nincs lehetőségünk tekintetünket egy stabil pontra irányítani, akkor segítség lehet, ha behunyjuk a szemünket és ezáltal nem kell megbirkóznunk a figyelemelterelő tényezőkkel.
Ha nincs még kialakult meditációs rutinod, akkor a szemed becsukásával tudatosíthatod magadban a gyakorlás kezdetét, ezáltal egyértelmű üzenetet küldesz az elmédnek, hogy a következő percekben mi lesz a figyelmed fókusza.
Nyitott szemmel
Több módja is van a nyitott szemmel meditálásnak, fókuszálhatunk egy konkrét tárgyra (pl. gyertyaláng) vagy nézhetünk egyszerűen csak magunk elé, különösebb fókusz nélkül. Kezdésnek javaslom, hogy nézz magad elé 45 fokban lefelé és próbáld a tekintetedet nem mereven egy pontra irányítani.
Ennek a módszernek az előnye (különösen kezdők számára), hogy sokkal kisebb eséllyel fogsz elszundikálni meditálás közben. Meglehetősen frusztráló érzés az, mikor az esti meditálás során arra ébredsz, hogy megrázkódik a tested és rájössz, hogy az előző 5-10 perc teljesen kiesett. Ilyenkor se legyél túl szigorú magadhoz, de praktikus lehet nyitott szemmel folytatni a meditálást.
Ami miatt én jobban szeretek nyitott szemmel meditálni, az az, hogy így sokkal könnyebb átvinni a meditatív tudatállapotot a hétköznapi helyzetekre. Azáltal, hogy nem hozunk létre szembetűnő különbséget a két tevékenység között (csukott szemmel meditálok, nyitott szemmel „élek”), sokkal könnyebb lesz integrálni a meditáció előnyeit az élet többi területén.
Jó, de akkor most melyik legyen?
Azt javaslom, hogy ha még nem próbáltad ki az egyik módszert, akkor mindenképp kísérletezz azzal is és figyeld meg, miben különbözik az eddigi tapasztalataidtól. Adj neki 1-2 hét gyakorlási időt és látni fogod, hogy miben tér el a megszokott módszeredtől.
A két módszert nyugodtan használhatod egy adott gyakorlás ideje alatt is. Például ha egy pörgős nap után úgy érzed, hogy könnyebb a belső fordulatszámodat a meditáláshoz igazítani csukott szemmel és így ráhangolódnod, akkor kezdd el így a gyakorlást, majd nyisd ki a szemed, ha sikerült „megérkezned”.
Ha nincs egyértelmű preferenciád, akkor javaslom, hogy gyakorolj nyitott szemmel. Pár hónap gyakorlás után már valószínűleg nem lesznek zavaróak számodra a vizuális ingerek, hosszú távon pedig tényleg előnyösebb, ha a meditálást nem egy misztikus és elvont befelé figyelésként könyveled el, hanem egy olyan tudatállapotként, aminek a hétköznapokban is nagy hasznát veszed.
