Az előző bejegyzésben a meditálás közben fellépő mentális türelmetlenségről írtam,  most ki fogok térni a fizikai kellemetlenségek kezelésére is. Biztos tapasztaltad már, hogy a zsibbadás, viszketés vagy akár fájdalom sokszor el tudja terelni a figyelmedet és néha elég nehéz visszatérned a meditációd tárgyához.

De essünk is túl a kötelező körön. Igen, 2011-ben egy férfi meditálás közben lótuszülésben elaludt a vonaton és végül amputálni kellet a bal lábát. Ez egy nagyon szélsőséges történet, ezért nem érdemes túlzottan pánikba esned, ha elkezd kicsit zsibbadni a lábad. A biztonság kedvéért azért összeállítottam egy pánikmentesítő kérdéssort, aminek a megválaszolásával kiderítheted, mekkora veszélyben vannak szeretett végtagjaid meditálás közben:

1, Napok óta nem aludtál, mikor elkezdesz meditálni?

2, Lótuszülésben meditálsz, de közben eldőlsz a törzseddel jobbra vagy balra?

3, Képes lennél olyan mély álomba zuhanni, hogy az intenzív fájdalom sem ébresztene fel?

Amennyiben 3 nemmel válaszoltál a fenti kérdésekre, gratulálok, lábaid biztonságban vannak.

Személyes küzdelmem

Életem első csendelvonulásán naponta átlagban 4 órát meditáltunk, a hosszabb ülések 45-60 percesek voltak. Mivel előtte már hónapokig meditáltam napi 20-30 percet, úgy gondoltam, hogy nem lesz különösebb kihívás a meditációs része az elvonulásnak, egyedül amiatt aggódtam, hogy a hátizmaimnak sok lesz a terhelés és a végére nagyon nehéz lesz egyenesen tartani a gerincemet.

Ehhez képest fájdalmas volt a felismerés, hogy burmai pózban ülve a szokásosnál keményebb alátámasztás miatt (korábban széken vagy az ágyamon ülve meditáltam) már 10-15 perc után a bokáimtól kiindulva nagyon intenzív zsibbadást éreztem a lábaimban. Hiába pakolgattam őket ide-oda, az éles zsibbadás nem akart múlni, ami teljesen elterelte a figyelmemet a légzésemről és az egész meditáció egy kétségbeesett küzdelemmé vált számomra az idővel.

Az elvonulás során nem is sikerült túllendülnöm ezen a jelenségen, csak később jött a megoldás, mikor otthon hasonló pózban és időtartam mellett folytattam a gyakorlást. Szépen lassan alakult ki bennem a felismerés, hogy önmagában a kellemetlen zsibbadás nem egy probléma, amit nekem meg kell szüntetnem, hanem csak egy inger, amivel kapcsolatban rám van bízva, hogy erre hogyan reagálok. Talán elsőre nem tűnik forradalminak ez a gondolat, de számomra ez volt az egyik fontos mérföldkő a gyakorlásom során, ami számos dolgot új megvilágításba helyezett.

Testről és elméről

Mivel meditálás során az elméd megzabolázását gyakorlod, ne lepődj meg, ha olykor fellázad ellened és különböző trükköket vet be, hogy visszaszerezze az irányítást. Elméd egyik kedvenc kamu vészjelzése pont a kellemetlen, fizikai érzetekhez köthető. Elviselhetetlen orrviszketés, életveszélyes hátfájás, embert próbáló lábujjzsibbadás és hasonló mitológiai próbatételek várnak rád az úton, ha rendszeresen meditálsz, de csak rajtad múlik, hogy ezeket hősiesen tűröd vagy bedőlsz az elméd cselszövésének.

Fontos, hogy ezeket az ingereket megfelelően észleld és annak lásd őket, amik valójában. Visszatérve a zsibbadós példához: bár egyáltalán nem felemelő érzés, ha elgémberedik a lábad és utána még 20-30 percig kell ebben a pózban mozdulatlanul ülnöd, vedd észre, hogy a kellemetlen érzeten túl semmilyen veszély nem leselkedik rád. A meditálásod végén bőven ráérsz fél perc alatt átmasszírozni az elzsibbadt végtagodat, amibe gond nélkül vissza fog térni a megfelelő keringés és gyorsan elmúlik a szúró érzet. Hasonló vonatkozik a viszketésre is: meg fogsz lepődni, hogy ha 5-10 másodpercig meg tudod állni a vakarászást, utána mennyire el tud halványulni a késztetés (és sokszor teljesen el is múlik).

Minden egyes alkalommal, mikor meg tudod állni, hogy reagálj ezekre a mellékes ingerekre, egy apró győzelmet aratsz a trükkös elméd fölött, szóval gratulálj ilyenkor magadnak és vedd örömmel tudomásul, hogy legközelebb még könnyebb lesz ezt megtenned.

Amikor már tényleg fáj

Az elméd csalafintaságából fakadóan az esetek 99%-ban csak elhiteted magaddal, hogy az adott inger valós veszélyt takar, de érdemes kitérni a maradék 1%-ra is. Ha van valamilyen sérülésed, gerincbántalmad vagy derékproblémád, akkor főleg eleinte javaslom, hogy az adott területen tapasztalt kellemetlenségekkel kapcsolatban legyél kellően elővigyázatos és válassz olyan ülőpózt, amivel a leginkább tudod tehermentesíteni a fájó testrészedet.

A helyes tartás fontossága

Nagyon sokat tud segíteni a gyakorlásodban, ha megtalálod a fizikai adottságaidhoz leginkább passzoló pozíciót. Ennek a témának szeretnék egy külön bejegyzést szentelni, ezért most nem megyek részletekbe, de addig is javaslom, hogy kísérletezz a burmai pózzal vagy ha ez is sok, akkor gyakorolj széken ülve (ügyelve arra, hogy a hátad egyenes maradjon és lehetőleg ne támaszkodj a háttámlának, hogy megőrizd az éberségedet). A lótuszülésnek pont az a lényege, hogy ha a testedet felkészítetted rá, akkor ez a legstabilabb póz, amiben hosszú ideig kényelmesen tudsz ülni. Szóval próbálj ki különböző módszereket, végezz nyújtásokat és ami a legfontosabb: mutasd meg az elmédnek, hogy ki a főnök.